Lazarus
2011. 06. 12.
A Róka
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
- A vers csak úgy születik. Olyan, mint egy gyermek - mondta a nő - létrehozod, majd útjára engeded. A kisgyerek pedig olyan, mint a szűz, fehér papír. A világ írja tele.
- Féa, olvastad a Kis herceget?
- Valamikor.
- De emlékszel rá?
- Nyomokban.
- Emlékszel a Rókára?
- Fogjuk rá.
- Tudod, szerintem a Róka a világirodalom legnagyszabásúbb karaktere. Hős volt, mert kibírta a kis herceg elveszítését, és vállalta a fájdalmat. Tudta előre, hogy mi lesz a vége. És valóban, az életben is, valahogyan mindig ez a vége.
- Úgy érted, mindig az a vége, hogy elhagyják az embert?
- Igen, ahogyan te magad is el fogsz engem hagyni. Ha nem teszed, talán majd én hagylak el téged.
- Butaságot beszélsz - a nő nem értette, mi okán támadt hirtelen e szkepszis a lányban - Azért gondolsz erre, mert mindig elhagytak. Elhagyott a családod, és elhagyott az a gerinctelen alak is. Annyit ígérhetek neked, hogy pénteken sosem foglak elhagyni.
- Meg kellene tenned, most, míg nem fáj nagyon. Tudod, én nem vagyok a Róka. Ő erős, én gyönge. Ő tudta mit vállal, én sohasem tudom, mit vállalok. Viszont azt tudom, hogy ahogyan a Rókának megérte a búzatáblák miatt, nekem megéri a tavaszi esőzések és a júniusi akácillat miatt.
- Ha magadra akarnálak hagyni, már rég megtettem volna.
- Emlékszel, hogyan vélekedett a Róka a megszelidítésről? Először csak tisztes távolból figyelsz, aztán pontosan érkezel, hogy tudjam, mikorra kell díszbe öltöztetni a szívemet.
- Ez valóban így működik. Bár nem értem, miért olyan fontos a pontos érkezés.
- Talán a kiszámíthatóság miatt fontos. Teljesen kiszámítható, hogy külön fognak válni az útjaink. Nekem ez máris fáj. Ezért is olyan nagyszerű alak a Róka. Neki is fájt, de megbecsülte a szép időket, az emlékeket, a közös apró dolgokat.
- Egyet árulj el nekem, te gyerek. Miért van az, hogy miután az emberek útja különválik, már többé sohasem keresik egymást? - firtatta a nő.
- Ha az egyiküknek jobban fáj az elválás, mint a másiknak, akkor a további kapcsolattartás halálra van ítélve. Minek is akarnál rendszeresen látni valakit, aki bántott, elárult, vagy magadra hagyott? Gondolj csak az én esetemre. Látni sem akarom!
- Hidd el, ez majd változik.
- Soha. Felőlem pusztulhat.
- Idővel másként látod majd a dolgokat. Egy új szerelem majd rendbetesz - bizonygatta a nő.
- Miért dobjuk el magunktól azt, akit kemény munka árán megszelidítettünk?
- Az emberek nem változnak, a körülmények igen. És az embernek szüksége van az új kihívásra, a megszelidítés újabb izgalmára, a küzdésre.
- Tudod, hogy te megszelidítettél engem?
- Csak tisztes távolból figyellek.
Kulcsszavak: irodalom, fea, Róka

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés